Széchenyi 1814 júliusától az 1848. szeptemberi idegösszeomlásáig, majd 1859 októberétől újra naplót vezetett.

A bejegyzések témájukat, műfajukat, nyelvüket, rendszerességüket tekintve igen változatosak, az ifjúkori anekdotáktól az érett férfikor önkínzó tépelődésein át a lakonikus bejegyzésekig találunk alapvetően magyar, német, de francia, angol, latin, olasz nyelvű sorokat is.

1822-től zárható, bőrkötéses kötetekben vetette papírra önmaga számára gondolatait.

A naplót és egyéb iratait végrendeletében titkárára, Tasner Antalra hagyta, először azzal a kikötéssel, hogy halála után égesse el, majd 1841-ben e döntését megváltoztatva Tasner „nemes érzésére", diszkréciójára bízta, mi láthat iratai közül napvilágot.

Széchenyi halála után Tasner a hozzá került naplókból fekete tussal kihúzva olvashatatlanná tette a véleménye szerint Széchenyit kompromittáló részeket. Érintetlenül csak az 1848 tavaszán, nyarán és 1859-60-as években keletkezett bejegyzések maradtak, mert ezeket a rendőrség a házkutatás során elvitte és csak a Monarchia összeomlása után kerültek elő.

A Tasner tulajdonában lévő köteteket fia, Béla 1865-ben a Magyar Tudományos Akadémiára hagyományozta.

Széchenyi keserű belenyugvással fogadta az 1860. március 3-án nála és a hozzá közel álló személyeknél tartott házkutatás tényét. Mindössze ennyit írt naplójába: „Mivel ma Recherche domicilière (házkutatás) során elvették a naplómat, másikat kezdek el! Fél nyolctól tizenkettőig ERŐSEN KIBOLHÁZTAK." A házkutatás után levélben tiltakozott Adolf Thierry báró rendőrminiszternél, aki hosszasan váratta, s a válaszból valószínűleg azt olvasta ki, hogy a hatalom nem fogja tovább tűrni a döblingi szanatórium falai által védett helyzetét.

Az egyre gyakoribb és egyre erőteljesebb rendőri zaklatások miatt, de főleg a szanatórium vezetőjének, barátjának a kétségbeesett hozzáállása miatt, minek során végül elküldte Széchenyit a döblingi szanatóriumból, 1860. április 7-ről 8-ra virradó éjjel főbe lőtte magát.

A napló utolsó bejegyzései:

Március 29.: „Csupa kétségbeesés vagyok. Kiss este sakk. Az éjjel véget akartam vetni az életemnek.

Március 30.: „Kétségbeesve. Nem tudok élni és meghalni sem"

Április 1.: „Nem tudom megmenteni magam!"