A Pesti-síkságot a Dunakanyarból kiérkező lassuló sebességű Duna hordaléka építi föl. A földtörténeti múltban a Duna ingadozó vízhozama miatt voltak bevágódó és feltöltődő szakaszok. Ezeknek révén alakultak ki az ún. terasz szintek. A pleisztocén korban a folyó kiérkezve az alluviumra, egyenesen Szegednek tartott, homokos üledékei építik föl napjainkban a Duna-Tisza közét. Csak fokozatos vándorlással került a Duna a mai medrébe, melyet napjainkban ugyancsak jellemez a nyugat felé vándorlás. Kitűnő példa erre a Dunántúli löszfalak pusztulása. A dunaszekcsői Lugio római tábornak mindössze a fele van már csak meg, keleti része a folyamatos alámosódás miatt már elpusztult.  A terasz szintek megtalálhatók a Pesti-síkságon, kelet felé egyre idősebbek és magasabbak. Napjainkban is tart képződésük bár elsősorban ez már antropogén hatásokra vezethető vissza, mint például a folyószabályozások, mederkotrás, és kavicsbányászat.
Mikovinyi Sámuel 1737-es térképén még jól látszanak az egykori Duna-medrek. Megfigyelhető a széles főág, mely ekkoriban Lágymányosnál több, mint egy kilométer széles volt. Létezik a Margit-sziget, az Óbudai (Hajógyári)-sziget két részben, a Népsziget, a Palotai-sziget és az 1775-ös árvíz által elpusztított kis Fürdő-sziget. A Rákos-patak szabályos torkolati íve is egykori Duna medret sejtet.

Pest visszafoglalásakor még létezett a Fossa Magna, a Nagy-árok, mely neve bizonytalan, általában a Pesti várfal előtt húzódó várárokra használták. Ebben az árokban a Duna vize folyt, védelmet nyújtva Pest városának. Az 1700-as években fokozatosan feltöltött árok nyomvonalát ma Kiskörútnak nevezik.
Kelet felé következik a Rákos-árok, mely az újkorban már erősen feltöltődött állapotban volt, csak a legnagyobb árvizek öblítették át medrét. 1740-ig Pest város esővíz levezetőjeként és szennyvízcsatornájaként funkcionált, a lakosság ugyancsak ebbe az árokba hordta a szemetet, komoly fertőzésveszélyt hordozva magában.
Mivel Pest szűknek bizonyult, a lakosság a várfalakon kívül is letelepedett, fokozatosan építve be a mezőgazdasági területeket. A majorságok helyét átvették a lakóépületek, ezért szükségessé vált 1740-re a bűzlő, mocsaras Rákos-árok szabályozása, ugyanis a kis esésű meder a megnövekedett igényeket már nem tudta kielégíteni. (http://www.bpcsatornazas.hu/tortenet.htm)

 

A Rákos-árok sorsát az 1838-as jeges árvíz pecsételte meg, amikor is Pest városát, a magasabban fekvő területek kivételével elöntötte a jeges ár. (Lásd mellékelt térképet, forrás: A Földgömb 2009/2) Ilyen magasabb terület volt Pesten a Bazilika környéke, ettől kelet felé azonban lejtett a térszín, és a mai Nagykörút nyomvonalán már 2 méteres mélységet is elért a Duna vízszintje. A maximum 2,6 métert a Ferencvárosban mérték. Az ok az egykori Duna-meder, a Rákos-árok volt, melyet ekkor töltött ki a folyó utoljára. A pusztítás után ezt a mellékágat feltöltötték, Pestre nem hajthatott be üres szekér, földet kellett szállítaniuk a környező területekről, hogy Pest egy magasabb térszínen épülhessen újjá. A feltöltést kitűnően szemlélteti, ha a Margit-híd pesti hídfőjétől visszatekintünk a Nyugati Pályaudvar irányába. Ma itt a térszín kelet felé lejt, de 1838-ban a pályaudvar területe az áradás során szárazulat maradt. Az árok nem követte pontosan a mai Nagykörút vonalát. A Margit-sziget alsó harmada táján szakadt ki a Duna fő medréből, tartott a Jókai utca nyomvonalán a Csengery  utca felé, aztán a Rákóczi tér irányában a Boráros tér táján tért vissza a fő mederbe. A korabeli utcahálózat ezt a nyomvonalat követte, azonban a Nagykörút tervezőasztalnál készült szakaszai már több ponton eltérnek ettől. A Nagykörút alatt húzódik ma is Pest fő szennyvíz főgyűjtő csatornája. A Rákos-árok, mint földrajzi név 1874-ben tűnt el, amikor a Rákosárok utcát Csengery utcává nevezték át.

 

Egyszer még felmerült az egykori mellégág "revitalizálása" Reitter Ferenc ötlete alapján, miszerint a Nagykörút helyén egy csatornát kellene építeni, két oldalán rakodó partokkal, és a csatornán átívelő hidakkal. Az ötletet pénz hiányában elvetették így a Nagykörút a mai formájában épült fel. A betemetett meder azonban napjainkban is érezteti hatását, a 4-es metró építésekor a Rákóczi térnél vízbetörés hátráltatta a munkát. Valószínűleg az egykori meder napjainkban is egyfajta föld alatti áramlási rendszer része, mely levezeti a rendkívüli csapadékokat. Kitűnő cikk a korabeli törekvésekről itt.